SZC logo

Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203048/002 | 2660 Balassagyarmat, Hétvezér utca 26.

Intézmény logo

Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokKRÉTA

Történet

Iskolánk története

Történet

Egészen az 1800-as évek végéig kell visszamennünk, hogy felleljük
településünk kereskedelmi oktatásának kezdeteit.

1888-ban nyitotta meg kapuit Balassagyarmaton az „alsófokú” Kereskedelmi Iskola. A századfordulót követő második évtől már az önállóan működő Ipari és Kereskedelmi Tanonciskolában folytatódott a képzés, majd a 2. világháború után sokrétű szakmai oktatás indult (pl. kereskedelem: fűszer-, vas-, textil-, vegyes- és cipőkereskedő; vendéglátás: cukrász,
szakács, pincér).

Jelentős változás 1960-tól következett be, amikor a balassagyarmati tanítóképzőt bízták meg a kereskedelmi és vendéglátó tanulók tanításával. 1974 és 1987 között a balassagyarmati iskola a salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola tagozataként működött, de később, 1987.
augusztus 1-től a balassagyarmati Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola tagozati jellege megszűnt, önálló igazgatású iskolává vált.


Ezekután gyorsan követték egymást a jelentős változások. 1988-89-től a szakmunkásképzés mellett beindult a szakközépiskolai oktatás is, majd 1990-től átvette az iskola a központi konyha működtetését, és 1991-ben megnyitotta kapuját a Tanbolt. 1991-92-től már levelező tagozaton is folyt a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolai képzés. Tanteremhiány miatt megkapta az iskola a volt munkásőrség épületét még 1992-ben. Ez is csak időlegesen oldotta meg a helyhiányt, így elkezdődött a főépület bővítése, amelynek új szárnyát 6 tanteremmel és 2 bontóteremmel 1995-ben adtak át.

Az iskola infrastruktúrája tovább bővült 1994-ben. A megváltozott oktatási rendszer elengedhetetlenné tette a tanműhelyek létét, így 2 tankonyha és egy cukrászműhely került kialakításra a központi konyha mellett. Ezzel párhuzamosan zajlott a központi konyha tetőterének átalakítása/beépítése, amelynek célja az lett volna, hogy iskolánk vendéglátós tanulói saját tanszálodánkban, valós körülmények között tanulhassák szakmájuk fortélyait, de sajnos, az újabb változások miatt a beruházás nem fejeződött be.


Az 1999/2000-es tanévtől tovább bővült az oktatási paletta, elindult a határrendész gimnáziumi képzés. Az osztályok és csoportok számának bővülése miatt a 2003/2004-es tanévtől már a volt Vármegyeháza egy része is az oktatást szolgálja.

13 Az intézmény életében a közelmúlt legjelentősebb változásainak sora 2006-ban kezdődött. Ekkor egy intézményi összevonás révén megszűnt két intézmény (Bérczy Károly Középiskola, Mikszáth Kálmán KÉVG), és létrejött jogutódként a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola.1 A két jogelőd iskola oktatásban betöltött szerepét, feladatait egyesítve egy rendkívül összetett intézmény született. A „régi-új” intézmény összetettségének bizonyítéka, hogy foglalkozott közoktatással, felnőttoktatással, felnőttképzéssel egyaránt, mind gimnáziumi, mind szakközépiskolai és szakiskolai keretek között, mintegy előrevetítve – a gimnázium kivételével – a szakképzés jelenlegi szerkezetét.

A fent felsorolt oktatási tevékenységeit az intézmény Balassagyarmat mellett még további három településen végezte (Nagymaros, Nógrádsáp, Rétság). Ezután néhány év nyugalom következett az intézmény életében egészen a 2010/11-es tanév végéig, mikor elkezdődött intézményünk életében a sorozatos fenntartóváltás. 2011. július 1-től a Nógrád Megyei Önkormányzat lett a fenntartónk - Balassagyarmat Város Önkormányzatát váltva - mintegy fél évre. Majd a törvény erejénél fogva a Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK) vette át fenntartásunkat. Ezt még két fenntartóváltás követte: 2013. április 1-től a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ; majd 2015. július 1-től mindmáig az Nemzetgazdasági Minisztérium a fenntartónk, az újonnan létrehozott Salgótarjáni Szakképzési Centrumon keresztül, amelynek egyik tagintézménye vagyunk nyolc másik szakképző iskola mellett. 


Partnereink

SZC logo

Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum


Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola

2660 Balassagyarmat, Hétvezér utca 26.

Telefon: +36-35-501-190

E-mail: mikszath@nmszc.hu

OM azonosító: 203048/002

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002379


2024Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola